Bordélyházuk jövedelméből tartotta fenn magát egy házaspár éveken át Egerben

0
524

XXI. századi ?Madame?-ként tevékenykedett titokban egy harmincas éveiben járó egri nő, aki így szerzett jövedelméből nem csak magát, de büntetett előéletű akkori férjét is hosszú időn át eltartotta.

Az egykori házaspárral szemben most vádat emelő Egri Járási Ügyészség a nőt bordélyház
fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettével, volt férjét pedig kitartottság
bűntettével vádolja.

2010-re a vádlottak jelentős összegű tartozást halmoztak fel, részben egy pénzintézet, részben egy magánszemély felé. Fizetési kötelezettségeik meghaladták a havi egymillió forintot. Mivel ezt törleszteni nem tudták, elhatározták, hogy illegális úton tesznek szert olyan magas jövedelemre, ami az adósság-törlesztés mellett megélhetésüket is biztosítja.

Ennek megfelelően a feleség ? férje tudtával és beleegyezésével ? az év tavaszától egri lakásukban idegenek számára pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtott. Annak érdekében, hogy ügyfeleket szerezzen, rendszeresen hirdette magát Charlotte, Ginger és Laura ?művésznéven? különböző, erre szakosodott internetes portálokon, sőt saját domain-néven weblapot is üzemeltetett. Az ott erotikus masszázsként jelölt tevékenység azonban ténylegesen prostitúciót takart, amely rendszeres jövedelmet biztosított a számára.

Néhány hónap elteltével a házaspár egy házat bérelt Egerben, ahol az I. rendű vádlott ? immár speciálisan erre a célra kialakított körülmények között – zavartalanul nyújthatta szolgáltatásait. Annak érdekében, hogy e tevékenységéből még több jövedelemre tehessen szert, az interneten erotikus munkára lányokat toborzott maga mellé, akik részére az ingatlanban ? ahová időszakosan be is költözhettek – külön helyiségeket, sőt még egy ún. jakuzzit is biztosított a közösülésekhez.

A nő ? aki a lányok futtatása mellett a háztartási munkát is elvégezte – a lakóitól szexuális aktusonként általa meghatározott részesedést kért, ami általában a tarifa 30 %-át tette ki. A bordélyház működésének a rendőrség által 2013. január 31-én megtartott házkutatás vetett véget.

Az Egri Járási Ügyészség az I. rendű vádlottal szemben felfüggesztett börtön, valamint ? mindkét vádlottal szemben ? pénzbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozta, hogy a bíróság kötelezze őket az eljárásban eddig felmerült több mint félmillió forint bűnügyi költség megfizetésére is.