Botka: El fogjuk őket zavarni!

0
600

A Fidesz nem erős, csak erőszakos, és az ereje legfeljebb addig tart, amíg félnek tőle. Mi nem félünk, el fogjuk őket zavarni jövő áprilisban! – mondta Botka László utcafórumon pénteken.

Gőgös Zoltán elnökhelyettessel Zalaegerszegen és Szombathelyen találkoztak támogatókkal és szimpatizánsokkal. A miniszterelnök-jelölt a CEU-botrányra utalva úgy fogalmazott, hogy a Fidesz kormány logikája, hogy állandóan háborúban állnak valakivel, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy kirabolják az országot. Egy valóban erős kormány ilyet nem tesz – mutatott rá.

Gőgös Zoltán elnökhelyettes úgy vélte: Botka László programja végre egy karakteres baloldali fordulatot hozhat Magyarországon. Az utcafórumon elmondta azt is, hogy a kormány morálisan már rég megbukott. Ugyan intézkedéseivel nap mint nap megsarcolja az embereket, de világosan látszik, hogy fél, hogy sarokba szorítható. Azt üzente az őstermelőknek, hogy csütörtök óta már nem kell bejelenteni a kutakat sem, ebben az ügyben is sikerült a kormányt meghátrálásra kényszeríteni.

A miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta: a Fidesz kormány nem tett mást az elmúlt két évben, mint kirabolta az országot. Nekünk az a célunk, hogy ebben az országban végre igazság legyen. A kormány minden intézkedésével, az igazságtalan egykulcsos adóval, az igazságtalan családtámogatási rendszerrel, az igazságtalan otthonteremtési rendszerrel, az oktatás és az egészségügy szétverésével, csak a nagyon szűk, gazdag réteget hozta jó helyzetbe, és minden terhet a többségre, az átlagos, vagy átlag alatti jövedelműekre és a nyugdíjasokra tett. Ebből elég volt, tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok!

Botka László elmondta: Az EU-ban Magyarországon a legmagasabb az átlagos, az átlag alatti bérek és a minimálbér adója. Ez azt jelenti, hogy tőlük már a fizetésnapon elveszi a borítékból a kormány a jövedelmük egyharmadát. Ugyanakkor az egykulcsos adórendszer hatalmas kedvezményeket nyújt a gazdagoknak. Ezért mondjuk mi – fogalmazott -, hogy aki havi egymillió forintnál többet keres, és akinek 100 millió forintnál nagyobb vagyona van, fizessen luxusadót. Akiktől luxusadót várunk, az a magyar családok 1%-a, akik az elmúlt éveknek a nyertesei voltak. Kijelentette: Amit mi hirdetünk, az adócsökkentés programja.

Mert ha a gazdagok végre odafáradnak az államkasszához, és befizetik az adóterhet, akkor a döntő többségnek csökkenteni tudjuk a terheit, és újra adómentes lesz a minimálbér Magyarországon.

Hazudik a Fidesz, ha azt gondolja, hogy övék az ország – jelentette ki. A baloldali települések megmutatják, hogy igenis lehet tisztességes politikát folytatni, ami nem az ellenségeket keresi, hanem azt mondja, hogy ember és ember között nem a világnézet, pláne nem a pártállás, hanem a tisztesség, a becsület, a munka és a szorgalom tesz különbséget. Mi ilyen Magyarországban hiszünk.

A miniszterelnök-jelölt szerint az a Fidesz kormány logikája, hogy állandóan háborúban állnak valakivel, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy kirabolják az országot. Megtámadtak már mindenkit, legutóbb az egyik legszínvonalasabb egyetemet és a civileket. Egy valóban erős kormány ilyet nem tesz. Egyértelmű, hogy a Fidesz nem erős, csak erőszakos, és az ereje legfeljebb addig tart, amíg félnek tőle. Mi nem félünk, el fogjuk őket zavarni jövő áprilisban! – jelentette ki.