A kormány hátrálni kényszerül?

0
564

A hirek szerint a magánnyugdíj-einstanddal kapcsolatos tüntetések meghátrálásra késztették a kormányt!

Üdvözöljük a kormány második kompromisszumos lépését a magánnyugdíjpénztárak további sorsával kapcsolatban.

Először a szabályozás visszamenőleges hatályától hátráltak meg, most sajtóértesülések szerint a kormány úgy döntött, hogy amennyiben egy pénztár nem tudja teljesíteni a feltételeket, és a végelszámolás mellett dönt, úgy annak tagjai dönthetnek arról, hogy átlépnek az állami biztosítási rendszerbe, s akkor megkapják az addig felhalmozott reálhozamukat, vagy más magánnyugdíjpénztárba, esetleg önkéntes nyugdíjpénztárba viszik át megtakarításukat.

A kormány mostani javaslata egybevág azzal a szakmai javaslatcsomaggal, amelyet csoportunk szakemberei is javasoltak, hiszen a pénztári tagok továbbra is maguk dönthetnek megtakarításaikról. A törvényjavaslat kodifikációjáig mindenkit óvatosságra intünk, és várjuk az újabb szakmai egyeztetéseket.

Mindenki legyen résen, mert ez a pénz most hiányozni fog a költségvetésből! Mivel a magánnyugdíjak ügyében rendezett tüntetésünk meghátrálásra kényszerítette a kormányt, úgy gondoljuk, itt az ideje, hogy a többi – talán még súlyosabb – ügyben is álláspontja megváltoztatására kényszerítsük a rendszert. Mert azt ígérték, hogy nem hagynak senkit az út szélén! Pedig ezzel a költségvetéssel pontosan ezt teszik, hiszen sok százezer ember szociális ellátása kerül veszélybe, elfogadhatatlan árfolyamon forintosítják a devizahiteleket, elveszik a pénzt az oktatástól! Amennyiben az állam nem hátrál meg, és elfogadja ezt a gyalázatot, amit költségvetésnek nevez, tudni fogjuk, hogy milyen lépéseket kell majd tennünk. Úgy tűnik, hogy a tömeg ereje még ezt a kormányzatot is változtatásra kényszerítheti. Azért, hogy a tiltakozás még szélesebb körű legyen, úgy döntöttük, hogy felvesszük a kapcsolatot a szakszervezetekkel is. Reméljük a tárgyalások itt is sikeresek lesznek, és hamarosan beszámolhatunk arról, hogy milyen szervezetek álltak még a tiltakozás mellé!

60ezren a MAGÁNnyugdíjunkért Facebook-csoport

FBoldalunk: https://www.facebook.com/60kmanyup

Tüntetésünk oldala: https://www.facebook.com/events/1570722989829820/

Vajda Zoltán