Dr. Juhász Attila Simon: tisztelettel és tisztességgel kívánjuk folytatni a munkát

0
38
Kép forrása: GYTV

A Gyöngyösi Városi Televízió Fórum című műsorának vendége volt dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke november 12-én, kedden.

A jelenlegi ciklus feladatai mellett értékelte a 2019-es önkormányzati választásokat, de szólt arról is, hogyan tudja kamatoztatni a Felsőtárkány polgármestereként megszerzett tapasztalatait a megyei közgyűlés elnökeként.

Dr. Juhász Attila Simon 3 cikluson keresztül vezette polgármesterként Felsőtárkányt, munkája elismeréseként idén augusztus 20-án a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át. A keddi, Fórum című műsorban Minarik Ede szavait idézte A régi idők focija című 1973-ban forgatott filmből, mely szerint Kell egy csapat! Mint mondta, polgármesterként komoly tudású szakemberekkel karöltve ért el sikereket, s most, a Heves Megyei Közgyűlés elnökeként is ezen irányvonal mentén kíván munkálkodni. Úgy fogalmazott: akkor lehet sikeres egy vezető, ha magasan kvalifikált, elkötelezett emberekkel tudja körülvenni magát, s ha tisztességgel és tisztelettel viseltetik a munka, a kollégák és a politikai ellenfelek irányába is. Mindezekre van szükség ahhoz is, hogy a választók bizalmából kapott feladatot is sikerre tudja vinni.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban elmondta, kétarcú eredmény született, hiszen több megyei jogú város, így Eger esetében is fájó veszteséggel kellett számolni, a Heves megyei listára leadott szavazatok azonban soha nem látott felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP-nek a folytatásra. Hangsúlyozta, a 2010-es adósságkonszolidációt követően egy komoly és tudatos építkezés zajlott a megyei közgyűlésben, s a településeken megvalósuló fejlesztések képében már jól látható, hogy a kemény munka meghozta gyümölcsét. Kiemelte, mindez egy összefogás eredménye, így a siker is közös, hiszen Heves megye országgyűlési képviselői, a megyei grémium képviselői és a polgármesterek hatékonyan tudtak együttműködni a megyében élők érdekében.

A teljes cikk itt olvasható