Jogállamiság Magyarországon: a Tanács tájékoztatja az Állampolgári Jogi Bizottságot a fejleményekről

0
38

A képviselők csütörtökön, 2019. november 21-én, az ún. 7. cikk 1. bekezdés szerinti eljárásról vitáznak a Tanáccsal. Az eljárást az EP kezdeményezte a magyarországi jogállamiság helyzetét érintő kétségek miatt.

Az új jogalkotási ciklusban ez az első szakbizottsági vita erről a témáról. A Tanács finn elnökségének képviselői az Állampolgári Jogi Bizottság előtt számolnak be az Általános Ügyek Tanácsában szeptember 16-án rendezett első meghallgatásról.

A képviselők összefoglalják az utóbbi időszak eseményeit Magyarországon és felmérik, mennyiben lépett előre a Tanács a Parlament 2018. szeptemberi kérésének vizsgálata terén. A szakbizottsági vitára az Általános Ügyek Tanácsának a témában rendezett második, november 19-i vitája után két nappal kerül sor; a tanácsi vita elsősorban a jogállamiság uniós megerősítésére, és a jogállamiságról folytatott éves tanácsi párbeszéd értékelésére koncentrált.

A bizottságban zajló vita élőben itt követhető.

Időpont: 2019. november 21., csütörtök, 16:30 óra

Hely: Európai Parlament, Brüsszel, Antall épület 2Q2 terem

Háttér

A Parlament által elindított 7. cikk 1. bekezdése szerinti eljárás célja, hogy megállapítsa, fennáll-e annak veszélye, hogy Magyarország megsérti az Unió alapértékeit. A Parlament tavaly szeptemberben leginkább az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólásszabadság, a korrupció, a kisebbségek jogai, és a migránsok és menekültek helyzete miatt fejezte ki aggodalmát. Az uniós tagállamok négyötödös többséggel dönthetnek az Európai Unióról szóló Szerződés 7. cikkében szereplő eljárás második fázisának megindítása mellett. A teljes, a 7. cikk 2. bekezdésére is kiterjedő eljárás következménye akár a tagállam tanácsi szavazati jogának felfüggesztése is lehet.